Köszöntő

Köszönjük, hogy felkereste Hagyárosbörönd község honlapját!

Hagyárosbörönd  Zala és Vas megye határán fekvő település, mely elsődlegesen Zalaegerszeg vonzáskörzetébe tartozik. A település az aprófalvak közé tartozik, a lélekszáma 300 körül mozog.

A település sajátossága, hogy két, egymástól 2 kilométerre lévő településrészből áll.  A jelenlegi falu az egykor önálló településekből - a 76-os Főút mellett található Böröndből és az elszigetelten található Hagyárosból - jött létre.

A két falurész eltérő arculattal rendelkezik. A  Böröndi  részen egyszerre van jelen a hagyományos falukép, illetve a modernebb építészeti stílus, itt vannak a középületek (a Kultúrház, orvosi  rendelő, hivatali  épület, a sportépület), továbbá  a templom, a sportpálya, a bolt. A Hagyárosi településrész  zsák faluként a hagyományos falusi képet őrzi.

A településünk bővelkedik természeti szépségekben, a nehezen művelhető, szabdalt dombhátakon, és patakok mellett változatos erdők magasodnak. Több ősgyep is van, melyen védett növények tenyésznek. Gazdag a vadvilág is. Az erdőben- réteken sétálva gyakran találkozhatunk szarvasokkal, őzekkel, vaddisznókkal, rókákkal, nyulakkal.

Településünk azonban  nem csak természeti, hanem építészeti értékkel is rendelkezik, így  a templommal, a szoknyás fa haranglábbal, illetve számos régi lakóépülettel.

Büszkék vagyunk még, a már hagyománynak számító rendezvényeinkre, programjainkra: a falunapra, a bagolytúrára, az idősek napi megemlékezésre, a karácsonyi műsorra, a gyereknapra, a farsangra, a szüreti felvonulásra, a kolbásztöltő fesztiválra stb. /A lezajlott rendezvényeinkről kép összeállításokat a honlap galériájában talál./

 

Köszönjük érdeklődését,  és szeretettel várjuk Hagyárosböröndön!